Mikor elfolyik végül a szemfesték,
Mikor elfogy a szó is a szentestén,
És a Mennyből az angyal a Skype-on szól,
Egyedül Anya integet, látod, a távolból,
És nagy a csend. Sose volt ilyen csendes az éj. A szemedben látom,
Odabent havazik, pedig kint van tél. Fagy ül a fákon.
A kalács kisül újra, de görbül a szád,
Nem ül itt, akivel meg is oszthatnád.
Ezért, hogy mégis megidézd,
Gyere, gyújtsd meg a fényt, azokért, akik nincsenek itt,
Kiket álmainkban megölelünk!
Gyere, gyújtsd meg a fényt, hogy az éjbe felírd nevüket,
Azokét, akiket mi szeretünk!
Gyere, szórni ma csillagokat a sötétbe,
A fény mi legyünk, ameddig itt a helyünk!
Gyere, gyújtsd meg a fényt, sose félj, gyere, égjen a láng
Azokért, akik még mi lehetünk!
Gyere, gyújtsd, gyere, szikrázzon értünk!
Csomagolva a szív, de kibontatlan,
S te csak állsz vele hosszan az ablakban.
Tudom, nehéz most. Keserű ez az év, baja túlcsordul,
De ne add fel!
Egyszer ennek is vége, a sors fordul.
Igen, így lesz, addig gyere, és
Gyere, gyújtsd meg a fényt, azokért, akik nincsenek itt,
Kiket álmainkban megölelünk!
Gyere, gyújtsd meg a fényt, hogy az éjbe felírd nevüket,
Azokét, akiket mi szeretünk!
Gyere, gyújts, gyere, gyújts, gyere, gyújtsunk fényt!
Gyere, szórni ma csillagokat a sötétbe,
A fény mi legyünk, ameddig itt a helyünk!
Gyere, gyújtsd meg a fényt, sose félj, gyere, égjen a láng
Azokért, akik még mi lehetünk!
Gyere, gyújtsd meg a fényt, azokért, akik nincsenek itt,
Kiket álmainkban megölelünk!
Gyere, gyújtsd meg a fényt, hogy az éjbe felírd nevüket,
Azokét, akiket mi szeretünk!
Becsukódik az éjszaka, késő már,
A fejünkben egy majdani ünnep jár - ami még ránk vár.